2011. november 22., kedd

Dragon Dictation - Siri klón iphone-ra

Pár napja telepítettem az iphone-omra a nuance nevezetű cégnek a "Dragon Dictation" alkalmazását.
Kicsit szkeptikus voltam a programmal kapcsolatban mivel a 4S-en lévő Siri magyar vonatkozása az jelen pillanatban egyenlő a nullávál. Telepítettem, indítottam, kipróbáltam, csodálkoztam....



A csodálkozásom abban nyilvánult meg hogy bármit diktáltam a programnak magyarul mindent tökéletesen felismert. Nem volt benne hiba. Kivéve akkor ha valami angol kifejezést is belevittem a mondataimba.


A diktálást a fent látható képen úgy tudtam elindítani hogy rányomtam a piros ikonra és már el is kezdődött a felismerés. Miután végeztem, a program elkezdi feldolgozni a hanganyagot. A szöveg hosszától függően ez akár több másodperc is lehet. Ha végzett, megjeleníti hogy mit ismert fel. Ha esetleg van olyan ami nem tetszik, természetesen ki lehet javítani.


A diktálást követően eldönthetem hogy mit szeretnék kezdeni a szöveggel. Elküldhetem SMS-ben, emailben, vágólapra másolhatom és bárhova beilleszthetem. Sőt akár a közösségi oldalakon is közzétehetem ha úgy kívánom. Ha nem szeretünk kézzel gépelni bármilyen szöveget akkor ez a program tökéletesen megfelel erre a célra. Egyenlőre olyan sokat nem foglalkoztam a programmal de az első tapasztalatok alapján nagyon kellemes a használata.
Androidosok számára egyenlőre nem elérhető a program. Bár állítólag nekik már régóta több ilyen program is létezik. Nekem sose volt droidos telefonom de biztos van benne igazság.

Ami a lényeg viszont hogy a program teljesen INGYENES.


2 megjegyzés:

  1. na utánanéztem kicsit. van pár alternatíva droidra, de nem igazán kezelik rendesen szépséges nyelvünket. :) vagy csak én nem voltam elég kitartó...

    VálaszTörlés
  2. Egyenlőre akkor ez a cucc elég jónak tűnik.

    VálaszTörlés