Ugrás a fő tartalomra

Milyen mobilt vennék ha nem lenne Iphone?

Sokszor eszembe jutott hogy milyen telefont vennék ha nem lenne Iphone. Ez a szerelem még 2009-ből származik, amikor elhatároztam hogy megveszem életem első Iphone-ját. Akkor egy 3GS-t vettem 32GB-ost. Ezt követte 1 évre rá egy Iphone4 16GB, majd most szert tettem egy Iphone 4S 32GB-osra.

Elég gyakran főleg esti órákban nézni szoktam a telefonos oldalakat. Elvonatkoztatva attól hogy most milyen telefonom van, mindig nézem hogy mi lenne az amelyiket szívesen megvenném.
Mivel lassan 8-9 éve vagyok T-mobile-os számomra annyira mindegy hogy független vagy T-s telefont vegyek magamnak.

1. Blackberry. Számomra majdnem mindegyik készülékük egyforma. Először asszem a 9780-as Bold tetszett meg igazán, de mindig elhessegettem a gondolatot hogy ilyet vegyek magamnak. Most új telefon jelent meg a láthatáron. 9360 a típusjelzése. Ez az miatt tetszik mert kicsit vékonyabb mint az átlag BB telefonok. Tehát ebből a márkából ez a 2 típus lenne a nyerő.

2. HTC. Nehéz dolog. Ahogy leírtam a márkát egyetlen egy típus sem jutott az eszembe ami kicsit is felkeltette volna az érdeklődésem. Kicsit olyan érzés ez mint a BB esetében. Majdnem mindegyik egyforma számomra. Kicsit kilóg a Wildfire mivel az talán méretre kisebb mint a többi készülékük.
Erről a márkáról talán ennnyi. Lehet most pár HTC tulaj megaláz hogy ez nem így van és különben is.....

3. Itt több márkát felsorakoztatok amik egyáltalán nem érdekelnek:
    Huawei, LG, Motorola, Alcatel, Sony Ericsson

4. Nokia. Na itt több mindent lehet írni, mivel ez a cég nagy múltra tekint vissza. Ezzel igaz a mostani időszakban nemigen fog tudni megélni. Bár most hogy az új Nokiákon Windows7 mobil szoftver lesz kezd érdekesebb lenni a helyzet. A régi "classic" nokiákról nem mondanék sokat mivel az ilyen típusból 1998-óta volt egy rakat példányom. Mindegyik tetszett mindegyiket szerettem. Egy idő után meguntam lecseréltem, jött egy másik típus. Az új"X" és "C" szériákból egyik sem tetszik igazán. Nincs olyan formaterv ami érdekelne. Viszont amikor megláttam a Nokia N9-et akkor ez jutott eszembe: " na végre valami". A formaterv tökéletes. Unibody ház ami nem olyan műanyagos, masszívnak is tűnik. Az N9 Meego operációs rendszerrel üzemel ami a nokiánál az egyetlen telefon ami ezt a rendszert használja. Már lehetett tudni hogy ugyanezzel a formatervvel lesz egy Windows7-es változat is.
Ő lett a LUMIA 800. Na ez a teló teljesen bejött nekem. Főleg az unibody ház miatt.

5. Samsung. Na ez a gyártó ontja magából a telefonokat. Rengeteg típus, mindegyik szolgáltatónál.
A 20ezer forint alatti telefonjai nem tetszenek. Nagyon műanyag mindegyik. Látszik rajtuk hogy olcsóak és azt a közönséget célozzák meg akik nem akarnak sokat költeni egy telefonra. A középkategóriában egyből beugrik a Galaxy Ace. Egyszerűsített forma, szép design, jó sebesség. A prémium kategóriában ott van 3 telefon. Galaxy S, S2, Splus. Az S és az Splus tök egyforma külsőre csak a belső lett feltunigolva. Az S2 kapott egy kicsit másik külsőt, meg erősebb hardvert jobb kijelzőt. Nagyjából ennyi.

A Végső konklúzió:

Nekem egyértelműen a NOKIA LUMIA 800 tetszik. Az operációs rendszer még szenved sok gyermekbetegségtől, de talán a Microsoft idővel orvosolja problémát. A külső pedig teljesen meggyőzőtt.


NEKTEK MI TETSZIK?







Megjegyzések

  1. nekem Samsung Galaxy S2, bár ne adnák aranyáron. Nos egy olyan telefonkészülékecske egész jó lenne :D Láttam live működni, "tapiztam", nagyon jó cucc.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Rihanna - névnap - only girl

Egy kedves ismerősöm jelentkezett tegnap, hogy még talán 1 évvel ezelőtt beszéltünk arról ha Rihanna Budapestre jön koncertezni akkor elmegyünk megnézni. Már régóta kedvelem a zenéjét. Talán alig van 1-2 szám amit annyira nem szeretek, de a többi mind nagyon rendben van. Ezen felbuzdulva újra a virtuális pénztárcámba nyúltam és megvásároltam az egyik zeneszámát az Itunes-on, amit majd több is követ majd.
1,29 euróba került, tehát nem volt vészes az ára. Igazán meglephetne valaki névnapomra egy Rihanna koncertjeggyel. :) Na jó nem kell... DE MÉGIS :)
Jövő hét csütörtökön lesz, kicsit későn ébredtünk rá, hogy ott szeretnénk lenni.. :(

Sorba jutnak az eszembe a jobbnál jobb számok:

Only Girl, Unfaithful, Umbrella, Russian Roulette, Te Amo, Don't Stop The Music

Természetesen ennél még van jóval több is, de most csak ennyi jutott hirtelen az eszembe.
Nem vagyok egy nagy koncertbe járó ember, viszont RIHANNA az egészen más... :)

Csak nézzétek meg ezt a youtube videót és döntsétek el: OT…

myon & shane 54 - a magyar siker

Ak ismer az tudja milyen zenéket szeretek elsősorban. Most itt pár ismerős egyből mondaná hogy amiket én hallgatok az nem is zene, hanem zaj. Na mindegy. Mostanában fedeztem fel egy párost akik szülőhazámból származnak és egy ideje már nagyon minőségi zenét csinálnak. Itthon szinte alig lehet hallani róluk, mivel ezt a zenét nem nagyon lehet hallani magyar rádiókban. :(

A duó neve: myon & shane 54




Myon-ról nem nagyon hallottam még, de shane54-ről igen. Ő nem más mint Császár Előd aki annak idején énekelt az FLM bandában.Róla természetesen a zene iránt kevésbé érdeklődőnek a halálos baleset jut eszébe amit okozott. Ettől most elvonatkoztatok, mindenkinek megvan róla a véleménye.
Először a youtube-on néztem utána és minél több mixet hallgattam meg egyre jobban tetszett amit láttam és hallottam. Mac-et használok így egyből jött az ötlet nézzünk utána az ITUNES-ba. Meglepetésemre tele van myon & shane 54 podcastokkal. Szám szerint most tart a 103-iknál. Emellet videók is vannak am…